A fénymásoló bérlés ma a hatékony irodai munka alappillére, pedig maga a készülék nem is olyan régóta létezik. Következzen egy kis képzeletbeli utazás!
Gondolta volna, hogy a fénymásológép mindössze 85 éves múltra tekint vissza? Pedig pontosan ennyi idővel ezelőtt született meg a világ első xerografikus másolata. Az viszont nem ilyen egyértelmű, hogy az alapötlet kinek a nevéhez fűződik, mert bár a világ Chester Carlsont ismeri a fénymásológép szülőatyjaként, vannak, akik szerint van a történetben egy magyar szál is.
Amerikai vagy magyar találmány?
A fénymásolás feltalálója hivatalosan az amerikai Chester Carlson, aki társával, Otto Korneivel készítette el az első fénymásolatot. Mindez 1938 október 22-én történt New Yorkban, egész pontosan Queens kerület Astoria városrészében. Az első lemásolt papíron éppen ezek az információk szerepeltek, azaz a helyszín és a dátum: „10-22-38 Astoria”.
Azonban magyar és svájci fizikusok szerint a történet Selényi Pállal kezdődik, aki már a nevezetes dátum előtt tervezett és épített egy fénymásolásra alkalmas gépet. Bár a mai napig nem nyert bizonyítást, mivel Carlson nem csak fizikusként, hanem szabadalmi jogászként is működött, ismerhette a kapcsolódó találmányok és szabadalmak részleteit.
Kezdetleges verzióból sorozatgyártás
A fénymásológép eredeti verziójában úgy működött, hogy egy földelt fémlemezre fotovezető réteget vittek fel, melyet dörzsöléssel feltöltöttek, majd rávetítették a képet. Az eredmény, hogy a megvilágított helyeken kisül a foto-elektromos réteg. Adott volt tehát a rejtett elektrosztatikus kép, amit porral előhívtak, papírt nyomtak rá, végül pedig hevítéssel, lakkal rögzítették.
A találmány tökéletesítését követően Carlson megegyezett a Battelle Memorial Institute-tal, és 1944-ben elindult a gyártás. Valamivel később a Haloiddal is meglett a kapcsolat, ez az a cég, amit ma Xeroxként ismerünk, nekik köszönheti a világ az ipari fejlesztést. A Xerox-gépnek is nevezett készülék sorozatgyártása az első fénymásolat elkészítése után 12 évvel, 1950-ben vette kezdetét.
És mi a fénymásológépek jelene?
85 év alatt eljutottunk odáig, hogy ma már bárkinek lehet egy ilyen készüléke, sőt, komplett szolgáltatás épült köré, évek óta dübörög a fénymásológép bérlés. Ezek a gépek már korántsem annyit tudnak, mint az eredeti verzió, nagy teljesítményű, multifunkcionális készülékekről van szó, amik nélkül nincs hatékony irodai munka.
A tőlünk bérelhető DEVELOP ineo+ szériába tartozó gépek elképesztő másolási és nyomtatási sebességgel, rugalmas finishelési megoldásokkal és médiakezeléssel támogatják a munkát. Olyan extrákat tudnak, mint amilyen a mobil nyomtatási funkciók és integrált időmegtakarító megoldások, mindez pedig okostelefonszerű működtetéssel válik igazán felhasználóbaráttá.
Fénymásoló bérlés vs. vásárlás
Bár elsőre talán úgy tűnhet, hogyha bárkinek lehet egy saját gépe, a bérlés kevéssé kedvező megoldás, valójában egy nagyon is kedvező szolgáltatásról van szó. Ha ezt az opciót választja, az egyetlen, amiről gondoskodnia kell, az a másolópapír beszerzése, minden mást mi vállalunk magunkra. Nincs javítási költség és amortizáció, így minden tervezetten haladhat a maga útján.
Az Ön irodájában már van egy olyan gép, ami teljes mértékben kiszolgálja a céget és még a fenntartása is kedvező? Nincs? Akkor lehet, hogy éppen ránk van szüksége! Fénymásoló bérlés Budapesten, egy igazán jó gépparkkal és egy rugalmas, szakmailag is hiteles csapattal – ezt tudjuk nyújtani Önnek is. Forduljon hozzánk bizalommal elérhetőségeink egyikén!